Hosszúélet Klub

Hosszúélet Klub

Ki az, aki mindenhez ért?

2023. április 06. - GyémántPéter

Bill Gates 2022. május 3-án jelentette meg a könyvét: Hogyan előzzük meg a következő világjárványt” címmel. 

covid-g50d2412a7_1920.jpg

A Microsoft multimilliárdos alapítója, aki magánalapítványával bőkezűen támogatja a vakcinakutatásokat, a járványkezeléssel kapcsolatos aggályait osztotta meg a könyvben.

„Optimista vagyok azzal a hálózattal kapcsolatban, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és partnerei építenek Globális Egészségügyi Válsághelyzeti Hadtest néven” 

– írta, hiszen ebben szakemberek gyakorlatozhatnak majd folyamatosan, hogy a legközelebbi globális egészségügyi válsághelyzetre minél gyorsabban reagálhassanak. Ugyanakkor szerinte ennyi nem elégséges. A járványok megelőzésében kulcsszerepe van a kórokozók terjedésének lehető leggyorsabb megakadályozásának. Ehhez szükséges például a szennyvíz folyamatos monitorozása, de ugyanilyen fontos a kórokozó felbukkanására adott villámgyors válasz is. „Ahogy a COVID bebizonyította, a pandémia ezermilliárd dolláros probléma, aminek a kezelését nem hagyhatjuk önkéntesekre. Professzionális szakemberek csapataira van szükségünk minden országban és régióban, a világnak pedig módot kell találnia rá, hogy őket kompenzálni tudjuk. Olyan szakemberekre van szükségünk, akiket azonnal bevethetünk, és akik folyamatos készenlétben állnak a járványok elfojtására. Nem engedhetjük meg, hogy megint félkészen találjon minket egy járvány. Lépéseket kell tennünk azért, hogy a covid legyen az utolsó pandémia, ezért támogatnunk kell a világ első számú egészségügyi szakértőit – a WHO-t –, és be kell fektetnünk a Globális Egészségügyi Vészhelyzeti Hadtestbe” – írta. 

Megfontolandó szavak. A könyvben leírtak minden sorával egyet értünk. Látszik, hogy Bill Gates, mint évtizedek óta a világ leggazdagabb embere, aggódik az emberiség jövőjéért. Kövessük a példáját, és a saját magunk lehetőségéhez mérten, a saját közösségünkben, tegyünk mi is a pandémia elkerülésért: pl. felvilágosítással.

Iratkozz fel a hírlevelünkre itt.

Várunk a Facebook csoportunkba is.

A bejegyzés trackback címe:

https://hosszuesegeszsegeselet.blog.hu/api/trackback/id/tr5918096050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása